Ismerjük meg Bicsérdy Béla életreformer különleges életét

Bicsérdy Béla a 20. századi magyar társadalomtörténet egyik legkülönlegesebb, valamint legrejtélyesebb alakja.
Ismerjük meg Bicsérdy Béla életreformer különleges életét

Bicsérdy Béla a 20. századi magyar társadalomtörténet egyik legkülönlegesebb, valamint legrejtélyesebb alakja. A többek között vegetáriánus nyerskosztot és a rendszeres böjtölést is népszerűsítő izomkolosszus a húszas évek leghíresebb közéleti személyiségei közé tartozott a Kárpát-medencében. Napjainkban már csak nagyon kevesen akadnak, akik hallottak a még három-négy évtizeddel ezelőtt is széles körben közismert életmódreformerről. Ennek tükrében a róla szóló kiadvány mindenképp hiánypótló. Nem a hagyományos értelemben vett, tudományos szakzsargonnal megírt száraz biográfia, hanem sokkal inkább mindenki számára érthető, olvasmányos, izgalmas és gondolatébresztő, modern „életrajzi-motivációs” kötet.

A Bicsérdy Béla-jelenség

A legismertebb magyar életmódapostol egy olyan korban élt, melyben kizárólag a nyomtatott sajtó számított a legfőbb hírforrásnak, ennek ellenére mindössze pár év leforgása alatt olyan hírnévre tett szert, ami rajta kívül senkinek sem sikerült. Saját közlése szerint csak 1928-ig több ezer újságcikk jelent meg róla és az általa hirdetett eszméről. Prófétai tevékenységéről azonban nemcsak a magyar nyelvű lapok számoltak be rendszeresen, hanem az egész világsajtó is, így híre Ausztráliától az Egyesült Államokig körbejárta a földet.

Személye még a 21. században is érdekes lehet, mert:

· amatőrként nem hivatalos világrekordokat állított fel súlyemelésben, és az 1900-as évek elején már a világ legerősebb atlétái közt tartották nyilván;

· útmutatásai alapján több ezer olyan súlyos vagy halálos betegségben szenvedő ember szerezte vissza teljesen az egészségét, akiről már az orvosok is lemondtak;

· több ezres példányszámban megjelenő műveivel, rendszerint telt házas előadásaival, és a korabeli szenzációhajhász sajtó hathatós támogatásával nem egyszer olyan hisztérikus hangulatot teremtett, hogy fellépéseit számos alkalommal betiltották;

· nevét és munkásságát még életében feljegyezték a lexikonok;

· több tízezer követője volt az egyszerű napszámostól kezdve, sportolókon, egyházi személyeken, egyetemi tanárokon és orvosokon keresztül a felső arisztokráciáig bezárólag, akik a nem egyszer ellenséges közhangulat ellenére is nyíltan kiálltak mellette.

A fényképekkel gazdagon illusztrált könyv legfőbb célja a kritikus gondolkodás népszerűsítése, valamint arra igyekszik buzdítani mindenkit, hogy teljes mértékben vállaljon felelősséget az életéért. E munkából kiderül az is, hogy mennyire veszélyes és félrevezető lehet az elvtelen tekintélytisztelet, miképp születhetnek mítoszok a felületességtől kezdve a rosszindulatú hazugságokon keresztül a jóhiszemű tévedésekig bezárólag, valamint miért a kitartó tanulás és önfejlesztés a létező legjobb befektetés a világon. A szerző többek között ezekre is választ ad Bicsérdy Béla életének és munkásságának bemutatásán keresztül.

Egy dolog azonban biztos: a róla eddig elkészült lexikonszócikkeket mindenképp alaposan újra kell majd írni ezután a könyv után, beleértve a népszerű Wikipédiát is.

A szerzőről:

A könyv írója Áprily Zoltán, 2008-ban végzett az ELTE BTK történelem szakán. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 2007 óta kutatja Bicsérdy életét és munkásságát, ez a műve pedig egy több mint 10 éven át tartó megfeszített munkának a gyümölcse. Jelenleg Budapesten él.

Kapcsolódó cikkek

Ismerjük meg Bicsérdy Béla életreformer különleges életét

Ismerjük meg Bicsérdy Béla életreformer különleges életét

Bicsérdy Béla a 20. századi magyar társadalomtörténet egyik legkülönlegesebb, valamint legrejtélyesebb alakja.