Édességek, amiket a diéta alatt is fogyaszthatsz

Ma már nagyon sokféle étellel találkozhatunk, így könnyedén válogathatunk közülük. Így van ez az édességekkel is, hiszen léteznek olyanok is, amik nem tartalmaznak hozzáadott cukrokat. Ezeket bátran ki lehet próbálni a diéta ideje alatt is.
Cukormentes édességek diétához

Mára már szerencsére divattá is vált az egészséges életmód, éppen ezért sorra nyílnak a cukormentesek vagy paleolit cukrászdák.

Itt olyan süteményeket tudunk vásárolni, melyek cukor illetve liszt nélkül készülnek, így garantáltan nem rondítanak bele a diétánkba.

Különlegességek például az úgynevezett nyers torták, melyek nevükből is adódóan sütés nélkül készülnek, ezáltal nincs bennük semmilyen mesterséges adalékanyag. Mivel ezek a torták nem tartalmaznak lisztet sem, ezáltal gluténérzékenyek is bátran fogyaszthatják, illetve a vegánoknak is nagy kedvence lehet.

Egy finom nassolnivaló továbbá a proteines palacsinta. Ez a legszigorúbb diétába is belefér, és szerencsére nagyon könnyen elkészíthető. Többféle módon lehet otthon kisütni, a legegyszerűbb, ha proteinpalacsinta port veszünk, és ezt vízzel keverjük el, így már süthetjük is. Utána persze igyekezzünk olyan ízekkel ízesíteni, amelyek szintén diétásak (például cukormentes lekvár).

Ma tehát már rengetegféle lehetőségünk van úgy csillapítani édesség iránti vágyunkat, hogy nem a legcukrosabb és legtöbb kalóriát tartalmazó nassolnivalókat esszük meg, hanem felkeresünk például egy cukormentes cukrászdát, vagy az internet végtelen tárházában kutatunk saját magunk által elkészíthető diétás édességek után.

A legfontosabb tehát az egészség, és ezt ma már nem is olyan nehéz megőrizni.

Szerző: Galambos Dániel

Kapcsolódó cikkek

Ekkor vedd be a gyógyszert, ha garantált hatást szeretnél!

Melyik napszakban a legrosszabb átesni egy műtéten? – Tested belső monitora erre is válaszol

A cikkben arra adjuk meg a választ, mely napszak a legalkalmasabb a műtétre.

Kivégzések Arkansasban

Kivégezték, mert lejárt volna a gyógyszer

Halálbüntetéseket hajtottak végre az USA Arkansas államában.